Postai elektronikus tértivevény videó oktatás Abaújkéren

Abaújkér Közös Önkormányzat dolgozói részt vettek egy videó oktatásban, a július elsejétől életbe lépő postai elektronikus tértivevénnyel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy az ASP rendszeren keresztül kell felvinni a hivatalos leveleket és az erről kapott igazolást (tértivevényt) a hivatali kapun kapja majd meg az önkormányzat. Ehhez regisztrálni kellett a DMSONE portál felületén ahol a NISZ szakemberei tartottak előadást a témával kapcsolatban. A közös önkormányzat jegyzőasszonya kért segítséget a DJP ponttól az előadás technikai végrehajtásában. Az ASP rendszerben dolgozó hölgyeknek így nem kellett egyenkét megnézni az előadást hanem csoportosan is meg tudták azt tenni. Lehetőségük nyílt az előadás közben átbeszélni közösen az elötük álló feladatot. Örömmel tettem eleget a kérésnek.

Kállai Attila

Területi vezető

Postai elektronikus tértivevény videó oktatás Abaújkéren
Postai elektronikus tértivevény videó oktatás Abaújkéren