Lapot indít a kormány a nyugdíjasoknak, hogy végre hiteles forrásból tájékozódhassanak

JóKor címmel tájékoztató magazint kapnak a nyugdíjasok, írja az MTI. A Magyar Államkincstár kiadásában negyedévente megjelenő színes kiadvány első számát a napokban, a következő hetekben veheti kézbe a több mint 2 millió nyugdíjas, jelentette be Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, a lapban az idősek egyebek mellett egészségügyi kérdésekről, a nagyszülői gyedről vagy a Nők 40 programról is olvashatnak.

NYITRAI ZSOLT ELMONDTA, AZ IDŐSEK TANÁCSA KEZDEMÉNYEZTE EGY OLYAN HITELES TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉT, AMELY A LEGFONTOSABB KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZZA A NYUGDÍJASOKNAK.

A magazin a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg.

A miniszterelnöki megbízott elmondta, az idősek munkája nélkül Magyarország ma nem állna olyan fejlettségi szinten, mint napjainkban, és ezért – mondta – „köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik”.

NYITRAI ZSOLT SZERINT A FIDESZ–KDNP MÉG AZ ELLENZÉKBEN KÖTÖTT SZÖVETSÉGET A NYUGDÍJASOKKAL,

amelyet kormányra kerülve, 2010-ben megújított. Ennek lényege, hogy a nyugdíjasokat érintő döntéseknél minden körülmények között figyelembe veszik a szempontjaikat.

Novák Katalin azt mondta, a nyugdíjasok a negyedéves magazinból közvetlenül, hiteles forrásból kapnak tájékoztatást minden őket érintő kérdésről. Utalt arra, hogy a koronavírus-járvány idején voltak, akik visszaéltek az idősek kiszolgáltatott helyzetével, és nem is mindenhonnan kaptak hiteles tájékoztatást.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke ismertette: 2 millió 130 ezer példányban jelenik meg az általuk kiadott magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

REMÉNYÉT FEJEZTE KI, HOGY AZ ÚJSÁGOT AZ IDŐSEK MEGELÉGEDÉSSEL FOGADJÁK, ÉS ABBÓL HITELES, OBJEKTÍV ÉS PONTOS TÁJÉKOZTATÁST KAPNAK.

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, azért javasolták a tájékoztató újság kiadását, mert sokszor téves információk jelentek meg az időseket érintő ügyekben. Példaként említette, hogy idősek azért estek pánikba, mert valahol azt olvasták, csökkentik vagy megadóztatják a nyugdíjukat.

Kell egy olyan fórum, ahol az ilyen téves hírekre azonnal lehet reagálni

– mondta.

A nyugdíjasok egyebek mellett az egészségvédelemről, sportolási lehetőségekről, kulturális témákról is szívesen olvasnak, ez a magazin pedig alkalmas erre, ezért is örülnek a megjelenésének – tette hozzá.

AZ 16 OLDALAS SZÍNES MAGAZIN ELSŐ SZÁMÁBAN ORBÁN VIKTOR KÖSZÖNTI A NYUGDÍJASOKAT.

A lapban Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal és férjével, Feledy Péter újságíróval, valamint Farkas Bertalan űrhajóssal is olvasható interjú.

(index.hu)

Lapot indít a kormány a nyugdíjasoknak, hogy végre hiteles forrásból tájékozódhassanak