Hatvani DJP Pont átadó

Május 10-én Hatvan településén jártunk, ahol a helyi Ady Endre Könyvtár csatlakozott az Észak-Magyarország DJP Pontok sorába. Az eseményen többek között részt vett Jobbágy László a Digitális Jólét Nonprofit Kft ügyvezetője, Horváth Richárd Hatvan polgármestere és a helyi sajtó is. Elsőként Sinkovics Erika a könyvtár vezetője köszöntötte a megnyitó résztvevőit, majd a Polgármester Urat szólította, hogy mondjon pár szót, aki arról számolt be, hogy milyen fontos a digitalizáció, hogy örül, hogy nagyon aktívan működik könyvtáruk és minden adódó lehetőséget kihasználnak a fejlődésre. Ezt követte Jobbágy László ügyvezető úr beszéde, aki kiemelte azt is, hogy Hatvan csatlakozásával immár 300. ponton van jelen a digitalizáció a Digitális Jólét Hálózaton keresztül az Észak-Magyarországi régióban.
A beszédek után megtörtént a szerződés aláírása és a DJP tábla átadása, amely az épületre lesz kihelyezve.


 

A sajtónyilvános esemény a könyvtár megtekintésével zárult, amely valóban egy jól felszerelt, hangulatos hely, ahol rengeteg programmal várják az érdeklődőket. 


 

Az átadót követően a DJP Hálózat mentorainak Dr. Fromann Richárd összegezte az elmúlt év eredményeit és festett elénk egy programokban bővelkedő jövőképet, majd a „2021-ben Te milyen DJP Programot szerveztél” című pályázat nyerteseinek munkájuk elismeréseként került átadásra az oklevél, ezúton is gratulálunk és köszönjük a munkájukat Suba Hajnalnak Ostorosról és Szalai Nikolettnek Gyöngyösről.  


 

Sik Lili