A pécsi Mosolymanó DJP Pont bemutatása és jótékonysági tevékenysége

Egy nagyvárosi környezetben működő DJP Pontot szeretnék bemutatni, mely nem a szokványos keretek között működik.

A Mosolymanó Digitális Jólét Program Pont, a baranyai megyeszékhelyen, Pécs déli részén található. A legsűrűbben lakott városrészben, Kertvároson belül, Rózsadombon nyílt meg 2018-ban.

Különleges helyet foglal el a városi kulturális életben, hiszen, egy kis civil szervezet, a Mosolymanó Egyesület a fenntartója, míg a legtöbb kulturális intézmény centralizálva van a városban. A közösségi színtér elsődleges célja, hogy a területen egyedüliként, helyszínt biztosítson a közösségi programokhoz.

Egy 4 emeletes aljában, közel 150 négyzetméteren fogadja a helyieket. A látogatók különböző korosztályok, más-más érdeklődési körrel. A Babahordozástól, a hagyományok átörökítésére építő Kerekítőn át, az iskolai fejlesztéstől a Senior Ping-Pong klubig széles a skála.

A Digitális Jólét Program által biztosított eszközök, kiegészítői, segítői a programoknak.

Egyéb tevékenységünk révén, napi szinten tanácsadást is biztosítunk a hozzánk fordulókhoz.

Az elektronikus ügyintézéstől, a nyomtatásig. A szociális támogatásokkal kapcsolatos információktól az álláskeresésig, sok területen kérnek tőlünk segítséget. Éves szinten 2-3000 egyéni tanácsadásra kerül sor nálunk.

Jótékonysági tevékenységünk, 10 éves.

A járvány ideje alatt, 363 csomag Élelmiszercsomagot szállítottunk házhoz Segítőinkkel. Az Adományokat magánemberek és helyi vállalkozások támogatásával vásároltuk.

Több mint 250, halmozottan hátrányos helyzetű Gyermeknek jutott így rendszeresen étel, tisztítószer, pelenka, gyógyszer. Májusban 300 meleg étel kiszállítását is lebonyolítjuk ezen felül.

A DJP Mentor irányította, szervezte a járvány ideje a alatt, a segítő tevékenységet. 8 Okoseszköz is átadásra került és 20 Családnak sikerült 10-10 ezer Forinttal feltölteni az áramot, mely a Digitális oktatást tette lehetővé (támogató: Emberség Ereje Alapítvány). Folyamatosan kapcsolatba állt a Családokkal, egyéni tanácsadással segítette őket, akár ügyintézési, akár lakhatási, gyermekvédelmi, tanulási problémák, kérdések esetén.

A Közösségért dolgozunk, egy Digitális Világban.

A szervezet tevénysége igen aktív a Facebookon is.

Mosolymanó Magazin – Digitális Jólét Program Pont =Magazin jellegű csoport. Helyi hírek, érdekességek a digitális világból, #OtthonTanulunk, környezetvédelem.

Mosolymanó Jótékonysági Központ = a Mosolymanó Egyesület jótékonysági programja.

Mosolymanó Családi Központ = Kulturális programok.

Mi Játszóterünk Mozgalom = közösségi tervezésen alapuló Játszótér fejlesztés.

A pécsi Mosolymanó DJP Pont bemutatása és jótékonysági tevékenysége