Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita

Néhány éve költöztem kisfiammal Nagyrédére, ahol a helyi közösségi színtér művelődésszervezője, szakmai vezetője vagyok. 2014 óta veszek részt különböző pályázatok megírásában, megvalósításában, ennek köszönhetően kerültem be a Digitális Jólét Program Hálózatba és egyéb digitális felzárkóztatási programba is.

2018-ban csatlakoztam a DJP hálózathoz mentorként, amikor létrehoztuk intézményünkben a Nagyrédei Digitális Jólét Program Pontot, majd 2019-től területi vezetőként folytattam tevékenységeimet az Észak-Magyarországi Régió 11-es területén. Andragógia-művelődésszervező diplomával rendelkezem, de több szakmám is van, az élethosszig tartó tanulás híve vagyok, jelenleg mesterképzésen tanulok a győri egyetemen és digitális témakörökben is folyamatosan fejlesztem magam.

A DJP hálózatban végzett munkám során eddig két fő problémát tapasztaltam: a digitális írástudatlanság és elsősorban az idősek digitális elszigetelődése, valamint a gyerekek/fiatalok korlátlan digitális eszközhasználata és „szabálymentes”, kontrol nélküli digitális környezete. A szülőknek nincsenek nevelési mintái, tapasztalatai a digitális nevelésben. A témában érintett szülőként és területi vezetőként elsődleges célom, hogy a DJP programjain keresztül a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia célba érjen és valódi segítséget nyújtson a szülőknek, családoknak.

A DJP hálózat nyújtotta lehetőségekkel úgy gondolom, hogy közösen, aktív mentor-hálózatot alkotva mérsékelni tudjuk ezeknek a problémáknak a gyakoriságát és tudatos használatra nevelhetjük a gyerekeket, segíthetjük a szülőket, családokat, pedagógusokat, illetve digitálisan fejleszthetjük társadalmunkat.

Mindezért rengeteget tett már a DJP hálózat közössége, mely idő közben egy nagy családdá alakult a közös munka során. Jó érzés ezekben a folyamatokban aktívan részt venni, tenni a változásért, fejlődésért és nagyon jó ehhez a közösséghez tartozni!

Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita
Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita
Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita
Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita
Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita
Heves megye „Év mentora” 2019-ben: Markó Anita