Folyamatos ingyenes közvetítések és korlátlanul elérhető színházi előadások, koncertek

A koronavírus idejére több intézmény nyitotta meg digitális archívumát ingyenesen, több színház tesz elérhetővé előadás-felvételeket különböző csatornákon, színművészek olvasnak fel regényeket, meséket, mondanak verseket. Böngésszenek!

KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLATUNK OTTHONI IDŐKRE:

PAPAGENO RÁDIÓ

A Papageno Rádió minden körülmények közt, a nap 24 órájában online és mobilapplikáción is. Az applikáció Androidra itt, iPhone-ra pedig innen innen tölthető le.

Állandó műsoraink a Portré, amelyben a legnagyobb mesterek életművéből válogatunk hétfőnként 15 órától (ismétlés szerdán 22, pénteken 14 órától) és a hazai művészeti élet meghatározó képviselőinek személyes zenei kedvenceit bemutató Lakatlan sziget, ami keddenként a 15 órától (ismétlés csütörtökön 22, szombaton 16 órától) hallható.

Operaházak

Szimfonikus zenekarok és koncerttermek

Hazai együttesek

  • BFZ – A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek. Az online követhető kamarakoncerteket, amiket a zenekar próbaterméből közvetítenek, azoknak ajánlják, akik a bezártság időszakát tartalommal, szívmelengető dallamokkal szeretnék megtölteni. A Karanténestek megtekinthetők ide kattintva és a zenekar Facebook-oldalán – amíg lehetséges – minden este 19:45-kor. A következő napok programja ide kattintva érhető el.
  • Concerto Budapest – A Concerto Budapest három új sorozattal is jelentkezik: ConcertONline, Kis otthoni zene, Manó Zenesuli
  • MRME – A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertjei
  • ODZ – Az Óbudai Danubia Zenekar korábbi, zeneakadémiai koncertjei március 28-tól minden héten szombaton este fél nyolctól lesznek láthatóak az együttes Facebook-oldalán.
  • PFZ – A Pannon Filharmonikusok koncertjei is elérhetőek online.
  • Zeneakadémia – Az elmúlt években rögzített koncertfelvételeiből indít közvetítéseket a Zeneakadémia a honlapján és közösségi oldalán hetente három alkalommal, szerda, péntek és vasárnap esténként. Első alkalommal március 22-én vasárnap este fél 8-tól két Dohnányi-mű hallható.

Német együttesek

  • A Berlini Filharmonikusok Digital Concert Hall nevű weboldalán ingyenesen érhetők el korábbi koncertfelvételek.

PAPAGENO RÁDIÓ

A Papageno Rádió minden körülmények közt, a nap 24 órájában online és mobilapplikáción is. Az applikáció Androidra itt, iPhone-ra pedig innen innen tölthető le.

Állandó műsoraink a Portré, amelyben a legnagyobb mesterek életművéből válogatunk hétfőnként 22 órától (ismétlés szerdán 15, pénteken 14 órától) és a hazai művészeti élet meghatározó képviselőinek személyes zenei kedvenceit bemutató Lakatlan sziget, ami keddenként a 22 órától (ismétlés csütörtökön 15, szombaton 16 órától) hallható.

Az USA szimfonikus zenekarai

  • Itt összegyűjtve találják meg olyan helyszínek élőben közvetített koncertjeit, mint a Wigmore Hall, és olyan zenekarok közönség nélkül, élőben játszott hangversenyeit, mint a Philadelphiai Zenekar.
  • A Stamfordi Szimfonikusok weblapján különféle videókból válogathatunk
  • A Detroiti Szimfonikus Zenekar ingyenesen elérhetővé teszi a teljes archívumát
  • A Seattle-i Szmfonikusok minden csütörtökön és szombaton indít élő közvetítést
  • New York-i Lincoln Center – Elérhető a koncertarchívum ide kattintva

A bukaresti George Enescu Nemzetközi Verseny és Fesztivál korábbi felvételei (Az online közvetítések ingyenesen nézhetők, de a szervezők adományokat elfogadnak – a befolyt összeggel az egészségügyi dolgozókat és a kórházakat szeretnék támogatni.)

Olasz koncerttermek gyűjtőoldala

Brit együttesek

  • A Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekar régebbi koncertjeit osztja meg Facebook-oldalán
  • London Mozart Players – Elérhető a koncertarchívum ide kattintva
  • A Londoni Szimfonikusok is folyamatosan közvetíti korábbi előadásait
  • A Londoni Filharmonikusok weblapja is megtelt felvételekkel
  • A Filharmónia (The Philharmonia) digitális felelületén is válogathatunk különböző videók közül

A svéd Göteborg Szimfonikus Zenekar oldalán is találhatunk felvételeket

A norvég Bergeni Filharmonikusok honlapján kínál korábbi koncertfelvételeket

Színházak, színművészek

Színművészek előadásai

  • Grecsó Krisztián verseit jeles színművészek mondják.
  • Grisnik Petra színművész indította el a #miszépmiszépmiszép hashtag kezdeményezést művészek körében: „mozgalmat indítok azoknak, akik nem bírnak/akarnak várni: mától kezdve néhány naponta bejelentkezem valami kulturális tartalommal. Beszélek, énekelek… Máshoz úgysem értek. Csatlakozzatok, verseljetek, énekeljetek, táncoljatok, fessetek, mittudomén. Csak úgy. Mert a közönségünk most ott van, ahol mi: otthon.”
  • Epres Attila színművész Facebook-oldalán 23 órától Ambrose-Bierce novellákat olvas fel éjszakánként. Így ajánlja az írásokat: „rövid, 6-8 oldalas tömör, nagy erejű írások. Régi kedvencem, remélem, nektek is az lesz.”

Magyar nyelvű színház

  • A Szegedi Nemzeti Színház folyamatosan tesz elérhetővé előadásokat a színház YouTube-csatornáján.
  • Az Országos Diákszínjátszó Egyesület YouTube-csatonáján minden nap 17 órakor tesz elérhetővé egy-egy előadást
  • A Katona József Színház a repertoárjáról már lekerült előadásokat tesz közzé és folyamatosan elérhetővé a YouTube-csatornáján.
  • A Budapest Bábszínház szombatonként délelőtt a gyerekeknek, este a felnőtteknek teszi közzé egy-egy korábbi produkcióját a színház Youtube-csatornáján.
  • A Pécsi Nemzeti Színház folyamatosan elérhetővé tesz a repertoárról már lekerült előadásokat. A közzétételt a színház Facebook-oldalán lehet követni.
  • A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata folyamatosan bővíti a Youtube-csatornájukon elérhető előadás-felvételeket.
  • A Komáromi Jókai Színház folyamatosan bővíti a Youtube-csatornáján elérhető előadás-felvételeket.
  • A szombathelyi Weöres Sándor Színház Youtube-csatornáján tesz közzé korlátozott ideig elérhető felvételeket.
  • A nagyváradi Szigligeti Színház Youtube-csatornáján tesz közzé felvételeket.
  • Ruzdija Sejdovic és Jovan Nikolic: Kosovo mon Amour című darabját olvassa fel március 27-től a Független Színház
  • A tatabányai Jászai Mari Színház csütörtökön 20 órától vetít archív előadásokat a Facebook-oldalán, ezeket pénteken 17 órától ismétli
  • A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház korábbi előadásait teszi elérhetővé Facebook-oldalán
  • Minden pénteken 19 órától a Csíki Játékszín Youtube-csatornáján közvetít előadásokat.
  • Péntektől vasárnapig közvetít a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Youtube-csatornáján.
  • A sepsiszentgyörgyi M Stúdió YouTube-csatornáján háromnaponta bővül a kínálat.
  • Margitszigeti Szabadtéri Színpad – Monte-Carlo Balett: Rómeó és Júlia (2020. április 17. és 30. a Szabad Tér Színház honlapján található linkre kattintva.)
  • A Miskolci Nemzeti Színház Facebbok-oldalán minden héten csütörtökön jelentkezik újabb előadással, amelyek vasárnapig elérhetőek.

Német nyelvű színház

  • A nachtkritik.de Facebook-oldalán német nyelvű színházi előadások láthatók esténként 19:30-tól.
  • A Luzerner Theater új színházi sorozatot indított Taylor AG címmel. Március 14-től 20 órától követhető a színház YouTube-csatornáján.
  • A berlini Schaubühne naponta 18.30 és 24 óra között egy-egy felvételt tesz elérhetővé
  • A müncheni Kammerspiele naponta egy-egy felvételt tesz elérhetővé

Angol nyelvű színház

  • Az atlantai Center for Puppetry Arts élőben közvetít Facebook-oldalán, a Zoom oldalon kialakított platformon további interaktív eseményekkel, előadásokkal, workshopokkal várnak. A program ide kattintva érhető el.
  • A New York-i HEAR Arts Center Facebook-oldalán magyar idő szerint éjjel 1-kor felnőtteknek szóló bábelőadások láthatók.
  • A londoni National Theatre a Live sorozatában közvetített előadások felvételeit folyamatosan megosztja a Youtube-csatornáján, csütörtökönként frissülő tartalommal
  • A Show Must Go On YouTube-csatornán hétvégenként, 48 óráig nézhetjük Andrew Lloyd Webber egy-egy legendás musicaljét.

Olasz nyelvű színház

Orosz nyelvű színház

  • A Kirill Szerebrennyikov alapította moszkvai Gogol-Center archív előadásait közvetíti Facebook-oldalán

Ezen a gyűjtőoldalon szerte a világból találhatók streaminglinkek színházi és táncelőadásokkal

Gyerekeknek

Folyamatos ingyenes közvetítések és korlátlanul elérhető színházi előadások, koncertek
CsatolmányMéret
Kép ikon papageno.jpg37.33 KB