Média(túl)használat – avagy hogyan tartható a gyermekek egészséges online „médiaétrendje”?

A kiskorúak optimális számítógép, mobil és televízió-használatának időbeli szabályozására nincs általánosan elfogadott ajánlás. A támogatható, tolerálható és kerülendő időkorlát erősen függ az életkortól, a gyermek személyiségétől, környezeti adottságaitól és még inkább attól, hogy a gyermekek mit is csinálnak ezeken az eszközökön. A tág és átlagos időkorlátokban egyfajta szakmai közmegegyezés létezik (figyelembe véve a kényszerű otthon tartózkodást és a digitális munkarendet 7-10 éveseknél ez nagyjából 2-4 óra; 11-14 éveseknél 3-5 óra; 15-18 éveseknél 4-7 óra naponta), amennyiben szükséges ezektől is el lehet térni, ha szem előtt tartjuk a következő szempontokat:

• időnként – minél sűrűbben, de óránként mindenképp – meg kell szakítani az online tevékenységeket;
• segíteni kell a gyermekeket abban, hogy könnyen ki tudjanak lépni az online tevékenységekből, és el tudják hagyni az online teret;
• a „gépezés” és a „mobilozás” megvonása vagy engedélyezése kerülendő, mint büntetési vagy jutalmazási eszköz;
• minden képernyős tevékenységnél rendkívül fontos a tervezés (most megnézem az üzeneteimet, most beszélek a barátaimmal, most megnézek egy filmet, felöltöm a házit stb.) vagyis alapvető, hogy ne hagyja „csak úgy „gépezni”, kattintgatni, sodródni gyermekét az online médiatérben;
• célszerű az online élmények, információk megbeszélésének kezdeményezése is;
• közösen meg kell állapodni a gyermekekkel arról, hogy hol vannak a lakásban az ún. képernyőmentes terek (ilyen lehet például a hálószoba, vagy az étkezőasztal), melyek a képernyőmentes időszakok (étkezések, lefekvés előtti időszak, a közös testmozgás ideje stb.), és minden napra jó ha kitalálunk és meg is valósítunk képernyőmentes tevékenységeket (pl.: társasjáték, olvasás, barkácsolás, kutyasétáltatás, kertészkedés stb.);
• célszerű megbeszélni az osztálytársak szüleivel, hogy közösen, egységes szabályokat hozzanak, így megelőzve a késő éjszakai csetelést stb.).

Mi legyen óvodáskorú, vagy totyogó gyermekemmel? Ültessem őket is a gép elé, vagy adjak a kezükbe mobilt? Eddig úgy tudtam, hogy a szakemberek szerint jobb, ha az ovisokat távol tartjuk ezektől az eszközöktől.

Az óvodások számára nem tilos a digitális eszközök használata, ez ma már nem is lenne életszerű. A még kisebbekre, a bölcsisekre azonban ez nem vonatkozik. A WHO ajánlása szerint az online kommunikáció másfél éves korig kizárólag a szülőkkel, családtagokkal történő video-telefonálásra, kapcsolattartásra használandó. Kétéves kortól naponta legfeljebb egy óra, 3-4 éves korban is maximum napi két óra képernyő előtt eltöltött idő javasolt (beleértve természetesen a televízió, a YouTube csatorna és a fejlesztő játékalkalmazások használatát is). A járványból következő bezártság időszaka alatt is célszerű ezeket az ajánlásokat betartani azzal, hogy az ovisok – szüleik segítségével – kapcsolódjanak be azokba az online eseményekbe, amelyeket az óvodástársak szülei, illetve az óvodapedagógusok kezdeményeznek. Fontos, hogy a gyermekek, ha virtuális formában is, de fenntartsák a kapcsolatot a többiekkel.

Mindenképpen figyeljünk oda azonban arra, hogy az online jelenlét/aktivitás, illetve a mesenézés egy alkalommal lehetőleg ne haladja meg a 30-40 percet, és utána mindig jöjjön valamiféle testmozgás vagy mozgásos játék. Ebben a korban különösen érdemes előre megbeszélni, hogy mennyi ideig tart majd az online aktivitás (pl.: hány részt nézhet meg a gyermek a meséből), így mindig könnyebb lesz befejezni.

A kisebb gyermekek mesét lehetőleg nagy képernyőn nézzenek, az online fejlesztő játékokhoz pedig a tablet a legjobb választás. A szülők saját okostelefonjukat ne adják át a kisgyermekeknek. Az eszközöket mindig a szülő kapcsolja be, beszéljék meg közösen, hogy mire fogják használni, és együtt válasszanak tevékenységet, tartalmat, valamint a gyermekeket bevonva döntsenek előre a képernyő előtt töltött időről is. Az online térben zajló tevékenységek ideje alatt legyünk egy szobában a gyermekkel, majd kövesse azt odafigyelés, beszélgetés és játék.

Igaz, hogy a mai gyermekek valóban hatékonyan tudnak multitasking-üzemmódban működni? Nekem úgy tűnik, mintha ezáltal még több időt töltenének az online világban?

A multitask-üzemmódban való működés azt jelenti, hogy a gyermekek nagyon sokszor és gyorsan tudnak váltani, és váltanak is azok között a – elsősorban digitális eszközhasználatot feltételező – feladatok között, amelyekről úgy érzik, érdemesek a figyelmükre. A sűrű és gyors váltások azonban lekötik, túlfeszítik a kognitív kapacitásokat, ezért a felhasználó jóval többet hibázik, az információkat is felületesebben dolgozza fel, mint amikor nem kommunikál párhuzamosan. A multitaskinggal valójában nem lehet időt nyerni. Ezért is ajánlatos az úgynevezett digitális diéta, vagyis a digitális médiafogyasztás tudatos korlátozása munka közben. Ez a gyakorlatban elsősorban azt jelenti, hogy a közösségimédia-tevékenységet célszerű tudatosan leválasztani úgy a magánéleti platformokról (pl.: Skype és egyéb csevegő-alkalmazások), mint a digitális-online környezetben történő munkavégzésről.

Korlátozzam a filmnézést, a játékot vagy a TikTok-ozást tekintettel arra, hogy 13 évnél idősebb gyermekem az iskolai feladatok miatt, most amúgy is rengeteget ül a képernyő előtt?

A kiegyensúlyozott médiahasználat 10-11 éves kortól már nem a képernyő előtt töltött idő mennyiségétől, hanem a tevékenységek típusától függ (bár 3-5, 15 éves kor fölött pedig 5-7 óránál több netezés/mobilozás már kevéssé indokolható, noha a jelenlegi extrém helyzetben akár 5-8 óra is akceptálható lehet olykor). Természetes, hogy a bezártság idején mindannyian több időt töltünk a gép előtt vagy a közösségi médiában. A nagyobb gyerekek számára ezek a felületek alighanem a kapcsolattartás és a szórakozás eszközei voltak eddig is. Ezért ne aggódjunk, ha átmenetileg több időt tölt online a barátaival, a filmekkel vagy akár a játékkal. Az online iskolai feladatok más típusú elfoglaltságot jelentenek, mint a csetelés, a játék, vagy a zenehallgatás, ezért fontos, hogy az „iskolai” és „privát” tevékenységek ne keveredjenek!

• A multitasking (több digitális eszköz használatával zajló tevékenység párhuzamos végzése) nem szerencsés: válasszuk külön a „tanórát”, az online eszközök igénybevételével történő tanulást és a „szünetet” (a szabadidő értelmes eltöltését)!
• Figyeljünk arra, hogy gyermekünk kiegyensúlyozott maradhasson: amihez próbáljunk meg stabil és működő napirendet kialakítani, és vezessünk be képernyőmentes időszakokat, tereket, tevékenységeket!
• A szükségképpen fokozott online jelenlétet célszerű valóban kreatív tevékenységekkel kitölteni: rengeteg olyan alkalmazás van, amelyek segítségével a nagyobb gyerekek megfogalmazhatják mindazt, ami történik velük, ami foglalkoztatja őket, amit valamilyen megtervezett és átgondolt formában oszthatnak meg – kapcsolódva akár az iskolai feladatokhoz is.

Okozhat-e a járvány idején fokozódó internethasználat függgőséget?

Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a túlhasználat és a függőség közötti különbségekkel: a függőség egy komoly betegség, amely szakember segítségét igényli, míg a túlhasználattal (amely gyakran valóban a függőség „előszobája”) családon belül is jó eséllyel meg tudunk birkózni, ha felismerjük annak korai jeleit.

• Természetesen a túlhasználatra is oda kell figyelni, de attól még, hogy egy gyermek sokat, esetleg mostanában különösen sokat ül a gép előtt, vagy mobilozik, még nem függő.
• A tényleges függőséget depresszió, szorongás, bűntudat, álmatlanság és táplálkozászavar is kíséri, illetve az élet egyéb dolgai, a kapcsolatok és a kötelességek egyre érdektelenebbé válása jellemzi. Ha nincs lehetőség az internethasználatra, erős elvonási tünetek jelentkeznek.

Nem szeretném, hogy a gyermekem internetfüggővé váljon, mit tehetek ennek érdekében?

A gyermekek internetfüggősége nem az online eltöltött időtől függ (a személyiségből és élethelyzetekből következő nem elhanyagolható adottságokon túl), hanem attól, képes-e a kiskorú megtervezni és kontrollálni online tevékenységeit.

Azok a gyerekek, akiknek eddig még nem volt saját tabletük, telefonjuk (vagy van, de eddig csak meghatározott dolgok kapcsán használhatták), most hirtelen számos online tevékenység részeseivé válnak. Figyeljünk oda a fokozatosságra: ne korlátozzuk az eddigi tevékenységeket. Ha gyermekünknek az iskolai feladatok miatt szükséges a különböző social media felületek egyikére regisztrálnia (pl.: Viber, Discord, Facebook), igyekezzünk az adott platformot minél inkább megtartani az „iskolának”, a tanulásnak.

Gyermekünknek ajánlhatunk új online tevékenységeket is, például oktatóvideókon keresztül valamiféle új tudás elsajátítását, nyelvgyakorló alkalmazásokat, programozást, vagy egyéb kreatív tevékenységeket.

A túlhasználat kialakulását a gyermekkel megbeszélve a következő módszerekkel előzhetjük meg:

• a számítógépet (tabletet), illetve a mobilt ne a gyermek szobájában tartsuk;
• korlátozzuk az elérhető alkalmazások számát;
• a közösségi oldalakra posztoláskor korlátozzuk a napi posztok számát;
• kapcsoljuk ki a mobiltelefonon az alkalmazásértesítéseket, és naponta csupán egyszer/kétszer, megadott időben ellenőrizze azokat;
• beszéljen a barátokkal, barátok szüleivel, hogy kisebb legyen az állandó jelenlétre vonatkozó kortárs nyomás;
• lehetőség szerint növeljék a sétára, sportra szánt, illetve az együttes családi tevékenységekre fordított időt!

Hagyjam a gyermekem bármennyit tévézni, netezni, amíg a saját feladataimmal haladok?

Az indokolt online tevékenységek bővülése – „gépnél kell lennem; online óra van, online beadandó van” – könnyen elősegítheti az erre fogékony gyermekekben a túlhasználatot. Egy érett személyiségnek is komoly kihívást jelent, hogy egyensúlyt tartson online és offline tevékenységei között. Az idejük nagy részét a közösségi oldalakon töltő, impulzivitásra egyébként is hajlamos kamaszok számára pedig az egyensúly kialakítása még nagyobb kihívást jelent. Különösen így van ez a járványhelyzet miatti bezártság időszakában, amikor a külvilággal történő kommunikáció szinte kizárólag online valósulhat meg. Fontos azonban, hogy megértsük a közösségi médiahasználat különös kettősségét: noha látszólag közelebb hoz bennünket egymáshoz, mégis ha túl sok időt töltünk vele, fokozza a szeparáltság, a magány és a szorongás érzését. Hasonló a helyzet akkor is, ha folyton a híreket figyeljük. Ezért javasolt a család által felállított, közösen betartott megállapodások mentén korlátozni a médiahasználatot.

Jól látom, hogy a járvány miatti elzártságban a gyermekeim számára még vonzóbbá válik a videójátékozás, illetve a közösségi médiahasználat? Bízhatok abban, hogy így nem esnek majd szét azok a közösségek, amelyek olyan fontosak a számukra, sőt esetleg még erősödhetnek is a kapcsolatok?

Pontos adatok nincsenek erre vonatkozóan, de az szinte biztos, hogy a hosszas bezártság sokaknál tényleg kedvet csinál a videójátékokhoz, s még inkább a közösségi médiaplatformokon zajló intenzívebb jelenléthez, az ismerősökkel való kapcsolattartáshoz. Az „internet” azonban nem önmagában jó vagy rossz. A használat módja az, ami egyénenként határozza meg az „egyenleget”. A soha be nem fejezhető videójáték, az állandó csetelés és TikTokozás könnyen túlnyúlik azon, amely támogatható. Jóllehet a játék és a kommunikáció a legfontosabb emberi tevékenységek közé tartozik, mégis a virtuális-online környezetben oda kell figyelni néhány olyan szempontra, ami a személyes kapcsolatok terében nincs jelen, vagy ha jelen is van, nem hordoz különösebb kockázatokat.

• Mindenki szereti, ha pozitív visszajelzéseket kap, ha olyan otthonos környezetbe kerül, ahol egyetértenek vele és ő is egyet tud érteni másokkal. Mindenki szereti, ha szép, ha győz, és ha tetteinek nincs végzetes következménye – egyszóval, ha sikeres –, még ha csak online is az. A videojáték-fejlesztők a nagy közösségi médiaplatformokhoz hasonlóan pontosan ezekre a pszichológiai jellemzőkre, folyamatokra, hatásokra szervezik a termékeiket. Ahogyan az ellenség kiiktatása, a karakter fejlődése, az elért pontok rohamos emelkedése, a pozitív visszajelzések, a like-ok is dopamint, „örömhormont” termelnek a szervezetünkben, amelyből egyre több kell a hatás fenntartásához.
• Az online játékfüggőség pontosan diagnosztizálható betegség és a közösségi média túlhasználata is elősegítheti függőségre hasonlító jegyek kialakulását.
• Amennyiben a gyermek órákat, napokat tölt el egy virtuális karakter bőrébe bújva, az nagyon könnyen eltávolíthatja és kirekesztheti a mindennapi életből.
• Különösen akkor, ha a hétköznapi élet ingerszegény, és az élmények leginkább online érkeznek.
• Az azonnaliság, a késleltetés képességének hiánya pedig a függőség egyik legfontosabb jele.
• Sajnos a legtöbb játék, amely „büntet”, ha nem lépünk be gyakran, vagy ha kilépünk a játékmenet közepén, és a közösségi média, ahol folyamatosan posztolni kell, hogy ne szakadjon meg az áramlás, továbbá a „streak”, a videó-megosztókon azonnal elinduló következő epizód éppen ez ellen dolgozik.
• Azt is érdemes közelebbről megnézni és a gyermekekkel megbeszélni, hogy milyen jellegű és mélységű az online csevegés. Nagyon tanulságos egy-egy messenger üzenet-folyam visszaolvasása, és annak a megvitatása, hogy a rengeteg emojival vajon sikerült-e a tényleges hangulatokat és érzelmeket közvetíteni? Ki mikor volt őszinte, valóban arról beszélt-e, ami érdekelte. Mennyiben volt más a kommunikáció a virtuális térben mintha látták, hallották, érezték volna a többiek összes gesztusát?
• Fontos, hogy a kamaszok is megőrizzék ítélőképességüket – ebben segíthet, ha a hang- és videóhívást részesítik előnyben a kommunikáció során, és nem követik folyamatosan a közösségi média értesítéseit.

Az online kommunikáció praktikus, de egyben hiányos és könnyen megtévesztő is. Nem pótolja, csak kiegészíti a találkozást a másik személlyel. Figyeljünk oda, hogy mindez ne uralja el a gyerekek életét –, még járvány ideje alatt se.

Ennek érdekében tudatosan, tervezetten kell az online tevékenységekkel töltött időt beosztani, és figyelni kell arra, hogy – az elzártság ellenére – ne az internet virtuális törvényei szerint éljünk.

Miért nem bírja ki a gyermekem, hogy ne nézze folyamatosan az értesítéseket?

A közösségi oldalak hírfolyamát nézve könnyen úgy érezhetjük, hogy mások remekül érzik magukat, nélkülünk. A közösségi médiaoldalakat pörgetve úgy tűnhet, hogy rajtunk kívül mindenkinek színes, izgalmas és érdekes az élete. Mindenről értesülünk és lehetőségek sokaságából választhatunk. A választás azonban veszteségekkel is jár, hiszen általa más dolgokról lemaradhatunk. Ez a félelem az ún. FoMO. A FoMO egy mozaikszó, amely az angol „Fear of Missing Out” kifejezés betűiből tevődik össze, „félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk”. A FoMO a lehetőség sokasága miatt elkerülhetetlen veszteségeink nyomasztó érzése. Az összehasonlítgatás, a görcsös, minden izgalmasban részt venni akarás a FOMO legnagyobb veszélye, amely feszültséget és hosszú távon akár depressziót is okozhat. Fontos megértenünk, hogy a FoMO nem kifejezetten a digitális kor következménye: a szorongás, hogy elfogadnak, szeretnek-e minket, fognak-e emlékezni ránk, az emberiséggel egyidős. Ha ezt megértjük, talán jobban értjük azt is, „miért lóg a gyermek egyfolytában a telefonján”.

A szülői kérdések és az arra adott válaszok teljes tartalma ide kattintva érhető el.

(digitalisgyermekvedelem.hu)